I. Szakmai Nap – Nyírcsaholy
2019-05-29„Nők és családok helyzete Magyarországon” Szakmai Konferencia
2019-10-10II. Szakmai Nap – Nyírcsaholy
II. Szakmai Nap – Nyírcsaholy
Nyírcsaholyban tartotta második Szakmai Napját a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület és a Nyírgyulaji Polgármesteri Hivatal által működtetett Nyírségi Család és KarrierPONT, 2019. szeptember 5-én.
Jakab Melinda, a Nyírségi Család és KarrierPONT szakmai vezetőjének felvezetése után, Jakus László, a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület elnöke köszöntötte a megjelent érdeklődőket, szociális szakembereket, a partnerszervezetek, önkormányzatok képviselőit.
Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője nyitotta meg a Szakmai Napot. Megnyitójában elmondta, hogy nagy örömmel jött el a második ilyen rendezvényre is, hiszen szociális szakemberként mindig fontosnak tartja ezeket a találkozási lehetőségeket.
A megnyitó után az első előadást Szirota Jennifer énekesnő tartotta. Elmondhatjuk, hogy a sikeres énekesnő lebilincselő előadást tartott arról, hogy egy fiatal lány hogyan tudta a hirtelen jött sikert higgadtan kezelni a családjától kapott értékrend, a tanárai segítsége, és a társa támogatásával. Jó volt hallgatni azt az elkötelezettséget, és megfontolt karrierépítést, amit az előadásában megfogalmazott. Előadásának legfontosabb mondanivalója az önmagunkba vetett hit, a kikristályosodott cél, a család szeretetének, a kiegyensúlyozott magánéletnek a fontossága volt.
Második előadó Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője volt. Előadásában megdöbbentő őszinteséggel beszélt arról, hogy nem csak a nőknek, de a családapáknak is mennyire nehéz tud lenni a munka, a tanulmányok, a család, és a karrier összehangolása. A biztos és támogató családi háttér fontosságát hangsúlyozta.
A képviselő úr előadása után Magyar Csabáné, Nyírcsaholy polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, örömét fejezte ki, hogy a település adhat helyet a Szakmai Napnak.
Debre Magdolna folytatta az előadások sorát. A csepeli roma óvodaalapító előadását nagy érdeklődés övezte, hiszen roma nőként sikeres életutat tudhat eddig is maga mögött. Előadásában aláhúzta, hogy bár a modern világban eléggé fontos a karrier, de meg kell őrizni a hagyományos női szerepeket, azokat erősíteni kell. Bár tudjuk, hogy karrier szempontjából ő sikeres, de magát ebből a perspektívából nézve nem tartja annak. Ő a sikerét, az igazi karrierjét a nőisége kiteljesedésében, az anyaságában, a család összetartásában látja.
A Szakmai Nap utolsó előadója Friedrich Noémi, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színművésznője volt. A fiatal színművésznő, kétgyermekes anyuka őszintén beszélt a vívódásáról, amelyet a családalapítás és a karrierjének összehangolása jelentett neki. Jó volt hallgatni, hogy hogyan sikerült az életében egyensúlyt teremtenie, hogy az előzetes félelmei a család szeretetében, az „énidő” megteremtésében hogyan oldódtak fel.
A sikeres Szakmai Nap zárása után a résztvevők még nagyon sokáig beszélgettek kötetlenül az előadókkal, egymással.